Szerkesztve: 2022-01-03 16:55:11 | Szerző: adminedit
A zsúfolt, ezzel együtt sikeres tavalyi esztendő után 2022-ben is mozgalmas év vár a magyar kajak-kenura mind a versenysport, mind a szabadidős események tekintetében.
A Párizsig tartó, ezúttal csak hároméves olimpiai ciklus valójában már a szeptemberi, dániai világbajnoksággal kezdetét vette. Hüttner Csaba szövetségi kapitány korábban elmondta, a 2023-as kvalifikációs világbajnokságra már idén meg kell találni a legerősebb egységeket, és az a cél, hogy 2022-ben is megőrizzék a helyüket a világelitben.
A szezon májusban kezdődik két világkupával (Racice, Poznan). A vb-re és az Európa-bajnokságra utazó csapatról két válogató dönt, melyek közül az első májusban Szegeden, a második júniusban Szolnokon lesz. Egyesben és párosban a két válogató győztese (döntetlen esetén szétlövés lesz) kerül csapatba. A négyesek esetében alapfeltétel az egyes indulás, de a szövetségi kapitány a csapathajós alkalmasságot is vizsgálja majd, illetve a férfiaknál lesz K-4 500 méteres döntő a második válogatón - írja az mkksz.hu.
A legnagyobb figyelem augusztusban irányul majd a sportágra, hiszen a hónap elején (augusztus 3-7.) rendezik az év fő versenyét, a halifaxi világbajnokságot Kanadában. Két héttel később történelmi Európa-bajnokság lesz Münchenben, ugyanis a gyorsasági kajak-kenu is bekerült a multisport Eb programjába, amely kilenc sportág kontinensviadalát fogja össze. A magyar bajnokság augusztus 23-25-én lesz, két év után ismét Szolnokon.
Utánpótlás szinten komoly motivációt jelenthet a versenyzőknek, hogy a 2022-es ifjúsági és U23-as világbajnokságot a Maty-éren rendezik szeptember 1. és 4. között, a maratoni szakág pedig - a szokásos Eb és vb mellett - idén először ott lesz a Világjátékokon, férfi és női egyesben rendeznek majd versenyt az alabamai Birminghamben.
A SUP-szakágban júniusban világkupa-versenynek ad otthont Magyarország (Lupa-tó), ami pedig a szabadidősportot illeti, augusztus 20-án kerül sor a Tisza-tó átevezésre, míg a tavaly több mint négyezer embert megmozgató Balaton-átevezés mérföldkőhöz érkezik, ugyanis 2022-ben már nem egy-, hanem háromnapos lesz, még több színes programmal (július 22-24.). Több mint egy évtized után idén ismét megrendezik a Bécs-Pozsony-Budapest maraton leevezést is, a több mint 300 kilométeres túrára augusztus 9. és 13. között kerül sor.
A felnőtt gyorsasági szakág 2022-es programja:
május 19-22.: I. világkupa, Racice
május 26-29.: II. világkupa, Poznan
május 27-29.: I. válogató, Szeged
június 24-26.: II. válogató, Szolnok
augusztus 3-7.: felnőtt és parakenu világbajnokság, Halifax
augusztus 18-21.: multisport Eb, München
augusztus 23-25.: felnőtt és parakenu országos bajnokság, Szolnok
Forrás: MTI 2022. január 3., hétfő 9:54
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz jelentkezzen be, vagy kérem regisztráljon.